Ami egy építkezésnél biztosan kell

Felvonulási szekrény

Ha valaki építkezni szeretne egy üres telken, akkor nem csupán a ház tervezésére kell koncentrálnia. Persze ez is fontos, viszont ahhoz, hogy el lehessen kezdeni az építkezést, több alapvető dolognak rendelkezésre kell állnia.

Egyrészt szükség lesz vízre. Egy építkezés során sok víz fogyhat, így sokan nem a vezetékes vizet használják, hanem fúratnak egy kutat. A kút később, a ház elkészülte után is jó lesz, hiszen szinte ingyen lesz azzal a kert locsolása. Az építkezés során pedig nem lesz gond a vízellátással, nem kell vele spórolni.

Másik dolog, ami elengedhetetlen, az az elektromos áram. Ha csak egy áram bekötés van, akkor biztosítani kell a megfelelő elosztást, és az életvédelmet. Épp ezért szoktak egy felvonulási szekrényt kihelyezni, ami gyakorlatilag egy olyan kis mobil szekrényke, amin több elektromos csatlakozó is van, kismegszakítókkal, és életvédelmi FI relével ellátva.

E mellett még az is előnyös, ha a telek be van kerítve, hogy a kiásott munkagödrökbe nehogy beleessen valaki, aki csak betéved a területre, illetve úgy az építőanyagok is nagyobb biztonságban lesznek.

Megosztás